Felvetéseink a Magyar Nemzeti Bank „zöld gazdasági helyreállás lehetőségeiről” szóló konzultációjához
09.03.2020
Szerző: Tibor Schaffhauser

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a Magyar Nemzeti Bank szakmai konzultációt kezdeményezett környezetvédelmi szakértőkkel, civil szervezetekkel, és intézetekkel a gazdaság környezetileg is fenntartható újraindításáról a koronavírus járványhelyzetet követően, amelyben szakmai műhelyünk is részt vesz. Az alábbiakban ismertetjük felvetéseinket.

Üdvözöljük a Magyar Nemzeti Bank által elindított szakmai-társadalmi konzultációt, amelynek specifikus célja, hogy a COVID-19 járvány által okozott globális gazdasági problémák kezelésére bevezetendő intézkedéseknek minél inkább összhangban kell állniuk a világban zajló ökológiai- és klímaválság megfékezésére irányuló törekvésekkel.

Mivel szakmai műhelyünk kiemelten fontosnak gondolja, hogy a COVID-19 járvány miatt kialakult globális válsághelyzet kezelése és a rövid távon szükséges intézkedések bevezetése mellett meginduljon az az átfogó, a társadalom és a gazdaság minél szélesebb körét bevonó gondolkodás, amelynek eredményeképpen a közvetlenül vagy közvetve a járvány által felszínre került és / vagy hangsúlyosabbá vált rendszerszintű problémák jövőbeli bekövetkezésének valószínűségét csökkentsük, illetve elkerüljük, a szakmai párbeszédhez a Green Policy Center is örömmel csatlakozott.

Az alábbi linken elérhető az a részletes szakmai javaslat, amelyet a Green Policy Center a szakmai-társadalmi konzultáció keretében készített és juttatott el a Magyar Nemzeti Bank részére:

Kapcsolódó bejegyzések

 

Veszélyben Európa, ha az energiaellátás biztonsága sérül – az európai akadémiák szakértői a kockázatokról

Veszélyben Európa, ha az energiaellátás biztonsága sérül – az európai akadémiák szakértői a kockázatokról

A klímaváltozás és az erősödő geopolitikai viharok egyre nagyobb kockázatot jelentenek az energiaellátásra nézve. Az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó testülete (EASAC) most kiadott jelentésében sorra veszi ezeket a kockázatokat és kezelésük lehetőségeit. Magyarországon az orosz energiahordozó-függőség, a földgázfelhasználás nem csökkenő aránya és Paks hűtővízellátása a fő kockázatok.

Lakásfelújítás az energiakereskedők kontójára? — Érkeznek az új lehetőségek

Lakásfelújítás az energiakereskedők kontójára? — Érkeznek az új lehetőségek

Nagy kormányzati lökést kap a lakossági felújításokat az energiakereskedők és -szolgáltatók terhére segítő Energiahatékonysági Kötelezettségi Rendszer (EKR), az új szabályokat nemrég bocsátotta társadalmi egyeztetésre az Energiaügyi Minisztérium. Bár ez a rendszer itthon még nem közismert, megújított formájában jelentősen hozzájárulhat a hazai épületállomány energetikai felújításához, ami az energia- és klímacélok mellett a rezsiköltségek, hazánk energiaszuverenitása és a gazdaság szempontjából is jó hír.